Uj Péter:

Ken áj kik it?

Népszabadság 1997.03.10

Ugye nem vagy anglomán sznob? - kezd fenyegetőzni az arrogáns szórólap.

A szórólap példákat sorol, hogy pípsó, Rédijóu Brídzs, hóumpédzs, dzsídípí, satöbbi, tiszta sor: aki ezeket használja, anglomán sznob.

Fel vagyok szólítva, hogy használjam, saját nyelvem, legyek büszke rá. (Egyébként: használom, büszke vagyok, de ezt a szórólap énrólam nem feltételezi.)

Nem akarunk nyelvi gyarmatlakók lenni! - kiált kétségbeesetten a szórólap, kár, hogy értelmetlenül, mert ő nyelvigyarmat-lakót akart mondani, csak gondjai vannak szegénynek a magyar nyelvtannal, ő csak büszke.

Vat ken áj széj? Hát a magam részéről (IMHO): inkább az anglomán sznobéria, mint az arrogáns ostobaság. Aztán szórólapom, a drága kilyukad oda, ahová akar: ne angolt használjak, hanem eszperantót, mert akkor nem lesz kulturális elnyomás, akkor béke lesz, megértés, emberarcú szocializmus. Itt lejmolásról van szó, a szokásos, adóm egy százalékára tartanának igényt a nagy eszű eszperantó alapítványosok, hogy egy halva született kezdeményezést még egy pár évig fönntarthassanak, és mondjuk kitaláljanak egy jó kis latinos hangzású szót a világszerte használt home page vagy a GDP helyett, amelyet pár ezren majd megértenek (használni persze ők sem fogják), viszont a sok száz millió anglomán sznob néz majd, mint a birka.

Rendben van, eszperantós faterkáim, csináljátok, ha nektek bejön, de van egy aranyszabály, ami nem bonyolult, el lehet lesni a Moszkva téri hajléktalanoktól, persze ez roppant földhözragadt szabály, nincsen benne semmi utópisztikus vonás, se szabadságharcos lendület, viszont érdemes betartani, mert ellenkező esetben mindenféle atrocitásoknak lesz kitéve az ember: Lejmolni mindig szerényen! Nagyon szerényen!

Válaszol rá: Gecső Tamás: Dóunt széj eniszing!, Gados László: A közömbösség vétsége